Aliglátás
Az aliglátók az ép látás maximum 10%-ával rendelkeznek. A teljesen vakok és az aliglátók között mégis hatalmas különbség van, hiszen az aliglátók fizikálisan látnak, ha ez a látás ugyan kis mértékű is.
E kis látásmaradvány nagy segítséget nyújt számukra a mozgásban, tájékozódásban, a mindennapi életben, viszont kevés ahhoz, hogy a síkírás-olvasást elsajátítani, vagy azt használni képesek legyenek.
Ezen belül megkülönböztetünk fényérzékenyeket, nagytárgylátókat és ujjolvasókat.
Fényérzékelő
az, aki a fényt érzékeli, annak irányát meghatározza, viszont megkülönböztető képessége gyakorlatilag nincs.
Nagytárgylátóknak
nevezzük azokat, akik mozgó hátérrel jól kiemelkedő nagyobb tárgyakat észrevevő látásteljesítménnyel rendelkeznek.
Ujjolvasónak
nevezzük azokat, akiknél még él a megkülönböztető képesség. (A felmutatott kéz ujjait 0-4 méterig terjedő távolságról is észlelik.)
Gyengénlátás
A gyengénlátó kifejezésen a köznyelvben általában a látásnak mindenfajta, néha csak egyénileg érzékelt, máskor mérhető romlását, csökkenését értik. Szemészetileg és pedagógiailag a “gyengénlátó” megjelölés pontosan körülhatárolt. Hazánkban gyengénlátónak tekintjük azokat a látássérülteket, akiknek a jobban látó szemén a szemüveggel javított látása a teljes látásnak
10-33%-a (V=0,1-0.33), azaz látásélessége 67-90%-os
látótere 20°, vagy annál kisebb
romló tendenciájú szembetegsége van.
A gyengénlátók képesek a normál nyomtatású szövegek olvasására a megszokottnál lényegesen rövidebb olvasótávolságról (5-10 cm).
Külső jegyek alapján sok esetben nem ismerhetőek fel, szemüveget sem minden esetben viselnek.
A gyengénlátók látó életmódot folytatnak, és ezért náluk gyakran megfigyelhető, hogy a munkavállalás során megpróbálják eltitkolni, vagy enyhíteni, illetve kisebbíteni látássérülésük mértékét.
A vak emberek a tapintó-halló életmódot tanulják. Megkülönböztetjük a veleszületetten vak, és a szerzett, vagy később megvakult személyeket.
Vakság
A WHO definíciója szerint vakságnak nevezzük azt az állapotot, ha a látásélesség a jobban látó szemen nem haladja meg az 5%-ot, illetve a látótér nem nagyobb, mint 20 fokos”.
Vakságról az alábbiak szerint beszélhetünk:
– Tudományos értelemben vak a fényérzékelés nélküli szem (amaurosis).
– Általános értelemben viszont vakságról (caecitas) akkor beszélünk, ha mindkét szem vak.
– Pedagógiai szempontból vak az a személy, akinek látásvesztése 90-100%-os, tehát legfeljebb 10%-os látásmaradvánnyal rendelkezik.
– Teljesen vak személy, aki a fényt nem érzékeli (vízusa 0)
– Fényérzékelő az, aki a fényt érzékeli, annak irányát meghatározza, viszont megkülönböztető képessége gyakorlatilag nincs. Ez olyan emberre vonatkozik, aki közvetlen környezetében se tud a szeme segítségével tájékozódni. (Egyik szemével se tudja 1 m távolságból a kéz felmutatott ujjait megszámolni.)
– Társadalmi szempontból vaknak kell tekinteni azt az egyént, akinek a látásélessége a teljes látásélesség egy tizede.
Szakmai (professzionális) vakságról akkor beszélünk, ha valaki a munkakörét gyenge látása miatt nem tudja többé ellátni. (Ennek határai különbözőek, általában az olvasóképesség elvesztését jelenti.)
